Tuesday, 26 November 2013

Az olvasási kedvet a könyvek árai veszik el

Az olvasni szeretők körében is egyre nagyobb problémát jelent a könyvek ára. A szépirodalom és a sikerregények azok, melyek még most is népszerűek, de egy könyv vásárlásánál fontos szempont lett az ára is – legalábbis egy friss felmérés szerint ez a jellemző a mai vásárlási szokásokra.

A Bookon.hu és a KutatóCentrum közös felméréséből az is kiderül, hogy tízből egy olvasni tudó személy soha nem szokott könyvet olvasni.

A 18-29 év közötti korosztályban a helyzet még rosszabb, hiszen ők még a könyvet a kezükbe sem veszik. A felmérésből az is kiderül, hogy ezen kritikusnak tekintet korosztály számára kiemelten fontos a könyv ára.


Forrás, teljes cikk: motivator.ma
A minap olvastam erről az érdekes kutatásról, és a kutatással kapcsolatban felkeltette az érdeklődésemet a bookon.hu oldal. Javaslom nézzetek át ide is.

Saturday, 9 November 2013

E-könyv áruház indult Magyarországon

http://hu.txtr.com/ oldalra ingyenesen lehet regisztrálni, a belépéshez felhasználónév és jelszó vagy Facebook azonosító megadása szükséges. A felhasználóknak saját digitális könyvespolca jön létre, ahol a megvásárolt e-könyveket tárolhatják és letölthetik mobil eszközeikre – például okostelefonjukra vagy táblagépükre. A regisztrált tagok az itt vásárolt könyvek mellett más forrásból származó e-könyveket is tárolhatnak. A digitális könyvespolcon található könyvek akár meglévő e-könyv olvasó készülékekre is áttölthetőek.

Az áruházhoz a könyveket és az alkalmazásokat beszerezhetjük a  Google Play és az App Store áruházakban.
Forrás: IT Café

Saturday, 2 November 2013

A top 10 könyv

A napokban olvasgatás közben egy érdekes képre találtam. Mindenképp szerettem volna megosztani mindenkivel. Sajnos pontosan nem lehet tudni az adatok forrását, de mindenképpen látványos és érdekes adatokat mutat látványosan.

A 10 legolvasottabb könyv a világon

Jól látszik, hogy a Biblia verhetetlennek látszik, de bibliához képest a Harry Potter szép eredményt ért el, pedig van néhány év lemaradása.